Házunk és Otthonunk Úriban

A jövőre gondolunk, mikor ültetünk. Ősz van, az igaz, de most ültettünk fákat, és szőlőt. Mikor körbejártuk a telket, felmértük, milyen gyümöcsfák vannak. Egy öreg almafa, amit ki kellett vágni, olyan gombás volt. A baromfiudvarban áll egy szép diófa. Szerintem egy érték. Nagy érték. A sarokban egy fiatal őszibarack, nem tudom, mikorra hoz termést, de még akkor sem sokat. Az utcán egy fiatal szilva, három még fiatalabb meggy. A kerítések mellett pedig 16 tőke othello, és 5 tőke szlanka szőlő. Ez már akkora mennyiség, hogy jövőre vásárolni kell darálót, prést, és egyéb kellékeket a bor készítéséhez.
De mi ennyivel nem elégedtünk meg. Agáta barátnőnk, aki mellesleg kertészmérnök, segített a vásárlásban. Vagyis inkább Ő vette meg, amire szükségünk volt. Ért hozzá, szépet válogatott. Így elültettünk, vagy inkább telepítettünk még tíz tő zalagyöngyét, ami nagyon kellemes bort fog produkálni (feltéve, hogy ügyes leszek), és a környéken sok helyen van. Tehát szereti a klímát, és a talajt is. Mellé pedig egy szilva, alma és cseresznyefa is helyet kapott a kertben. Ez pedig már a jövő, mert pár év kell, míg ezek termést hoznak. Akkor pedig jó lesz az érzés, hogy ezt már mi ültettük, akkor, mikor otthonunk lett ez a ház, és kert.
De az őszi munkák még nem értek véget. A kertet felástuk. Közösen. Kriszti a felét, én pedig a másik felét. Löszös talaj van, nem kemény, de pár helyen, ahol a traktor járt, kellett kicsit küzdeni vele. Jó föld, úgy érzem, de az öregek is ezt mondják. Bozótkutya és párja, Józsi hoztak tíz zsák lótrágyát, ezt nemsokára beforgatom. Tavaszra pedig lesz jó finom komposzt is. Ennek zömét most az avar, nyesedék adja, hozzá kazánhamu, és a konyhai zöldhulladék. Tavasztól pedig a vágott fű, és a kerti maradék. Az avar adott munkát bőven. Sok került a komposztba, és mellé, mert egyelőre nem fér bele. De a dió, ami a szomszédból is átjött bőven, nem jó a talajnak. Ezt bezsákoltuk. A község szállította, és szállítja el. Merthogy égetni itt csak szabályok szerint lehet. Pénteken, délelőtt tíz után. Márpedig az elmúlt hetekben pénteken vagy dolgoztam, vagy vigyáztam Imolára, míg Kriszti Szolnokon volt. Az égetés ideje pedig lassan lejár, a lomb elázik, nem ég.
A kerti munkák része volt az irtás is. Ezt is kellett. A kerítés mellett volt egy vadrózsa fa, ami gyilkos tüskéket növesztett, a vízóra aknájához sem lehetett már odaférni. Belenőtt a fenyőbe, a szőlőbe, a kerítésbe. Kriszti kemény munkával kiirtotta. Az akác volt a komolyabb kihívás. Jozsót kértem meg, hozzon láncfűrészt. Az élősködő belenőtt a szaletlibe, annak tetejébe, azt átszúrta, belenőtt a kút tetejébe, szétfeszegette a léceket, megtámadta a tujákat is. Jozsó megállapította, hogy ilyen agresszív növényt még nem is látott. De legalább tüzifának jó lett. Csak hagyni kell kiszáradni. Két nap volt, míg a javát eltakarítottuk. És ha itt volt a láncfűrész, kidöntöttük és feldaraboltuk az öreg almafát. Húsvéti rozmaring. Nagyon öreg, idén már csak három almát termett. És csupa gomba volt. Nem akartuk, hogy megfertőzze a fiatal fákat.
A kert, a föld mindig a jövő. Birtokba vettük a jövőt.