HTML

Házunk és Otthonunk Úriban

Családunk otthonának, házának blogja

Rovatok

Friss topikok

Címkék

Erőforrások

Ezüsthegyi Kabóca 2012.11.29. 17:06

Nagyon divatos kifejezés manapság. És ha már az, akkor így nevezem én is. Mire is gondolok? Természetesen a pincében a saját pálinkámra, meg boromra. Pardon, pálinkánkra, és borunkra. De mégsem erről írok mostan. Szóval az erőforrások, amire gondolok, és amiből kimarad biztos jópár dolog, amire a szakértők gondolnak a kifejezés hallatán. Meleg, világosság, víz, élelem. 
Meleg nyáron van a Napból. Ennek télire annyi hatása van, leszámítva, hogy ilyenkor aktív a fák fotoszintetizáló képessége, és ilyenkor nőnek, hogy a nap melegén szárad rendesen a tüzifa, és izzadok én is, miközben hasogatom, meg hordom befelé a tárolóba. Ami eredetileg disznóól, de most funkciót váltott, hogy szintén divatosan mondjam. Vagyis fával fűtünk, mert a 60-70 ezer forintos gázfűtésszámla nem éppen esik jól, leginkább akkor, mikor el kell indulni a postára, csekket befizetni. Egyébként lényeges dolog, hogy erősen ragaszkodtam ahhoz, hogy semmiféle éves átalányt ne fizessünk, mert abból mindig mindenki rosszul jön ki, és egy áremelés, meg áfaemelés esetén biztos nem a valós módon számolják, mikortól számítják ezt fel nekünk. Mi inkább leolvassuk havonta a gázórát meg a villanyórákat (van belőle négy: három fázis, és éjszakai), így hónapról-hónapra tudom, tudjuk követni, mennyit fogyasztottunk. Így a gáz esetében nincs meglepetés, hogy valamikor év közepén egy összegben baromi sokat kelljen fizetni kompenzáció címszó alatt. Igaz, hogy mikor megérkezik a fa, akkor meg egy összegben kell kifizetni a téli tüzelőt, de én tudom előre, hogy mennyibe fog kerülni, és ha véletlenül marad a fából jövőre, akkor az tiszta nyereség. Arról nem beszélve, hogy a fa esetében van pár hónapom, hogy eldöntsem, kitől, mennyiért, milyen minőséget veszek. Ezzel szemben a gázt készen kapom, és vagy éppen van hőértéke, és kéken ég a lángja, vagy hígított az anyag, sárgán lobog, és nincs hőértéke. A gáz esetén kétszer lehet izzadni: amikor fűtök vele, és amikor ki kell fizetni. Ellenben a fa esetében háromszor. Mikor felhasogatom, mikor behordom az ólba (ami most éppen faraktár), és mikor jól befűtök vele. Igen, sokkal melósabb, mint a gáz. Ellenben a kazánban a papírt is el tudjuk tüzelni, meg a fahulladékot is. Sőt még szenet is. Meg a hamut tudjuk használni: járdaszórásra (mi nem sózunk, de hanyattesni sem szeretünk), meg talajfertőtlenítésre, arról nem is beszélve, hogy nagyon jó a komposztban is. Ellenben a gázkazánba nem fér be a reklámújság, meg a papírguriga, és a kéményből sem tudom levezetni az égésterméket a talajba. Ja, és mivel hamarosan lesz füstölő a fatüzeléses kazán kéményén odafent a padláson, hát ugyanezt a gázkazán kéményébe nem tudnám beépíteni. Illetve tudnám, de nem biztos, hogy olyan finom lenne a szalonna, meg a sonka. Erről ennyit. Ja, a fa hasogatásáról pár mondat: hozzám hasonló kezdő parasztoknak a figyelmébe, ha baltát akarnak venni. A legfontosabb, hogy ami jól néz ki, semmire nem jó. Amit nem vennénk meg, mert ronda, az a legjobb. Kezdtem egy ergonómikus kisbaltával. a nyele állandóan lejött, meg a közepes fákról, hasábokról is lepattant. Aztán vettem egy méteres nyelű, elegáns fejű, nehéz nagybaltát, ami már suhant, hasított, beleragadt, a vastagabbakkal kellett küzdeni. Kiderült, ez gallyazó. Hasogató kell. Na, ez meg úgy néz ki, mint a Népszava. Nem a napilap, hanem a Samu becenevű nagykalapács, méteres nyéllel. Egyik oldala kalapács, a másik meg igen idétlen, nagy szögű ék. Hát, nem sok bizodalmam volt iránta, de azt mondták, ez az igazi. Első suhintás, lecsaptam egy testes, fél órás munkát kívánó tuskóra, és láss csodát, lendületesen kétfelé repült. Na, ez a lényeg, kérem.
A másik igen fontos dolog az áram. Sok-sok minden ezzel működik. Nem akarok nagyon belemerülni, hogy számítógép, meg mosógép, meg egyebek. A világítás annál érdekesebb. Ez most egyébként is divatos téma, meg összeesküvés elmélet fejezet, miegyebek. A kompakt fénycsövekről van szó. Nagy a ház, sok melléképlettel, udvarral, tehát van bőven foglalat. Összesen 26, azaz huszonhat foglalatban cseréltem világítótestet, mikor ideköltöztünk. ha belegondoltok, ez komoly beruházás volt. Természetesen a legjobb minőséget választottam, figyeltem arra, hogy ahol kell, ott gyorsan induló legyen, máshol elég, ha egy-két perc alatt melegszik be. És a legtöbb helyre melegfényűt raktam, a hideget csak azokra a helyekre, ahol teljesen megfelelnek azok is. Elmondhatom, hogy átlag 2500 Ft volt darabja. Mivel fényigényes vagyok, ezért szinte mind 20-22 Watt teljesítményű, ami állítólag kb 100W hagyományos, izzószálas izzónak felel meg. Egy év tapasztalata elég elkeserítő. Már kettőt cserélni kellett. Ha nagyon komolyan számolok, ez már veszteség, tehát buktam a takarékosságot, mert többe került a csere, mint amit spóróltam volna velük. Azonban a 20-22W fogyasztás mérésen alapulva kamu. Három fázis van a házban, három óra, és van olyan óra, amin gyakorlatilag csak lámpa van, a konnektorok használaton kivül vannak. Jól leolvasható az óráról, hogy az 5 darab 20 Wattos világítótest óránként több, mint 3000 Wattot fogyaszt. Nem vagyok jó matekos, de valahogy ez nem jön ki. Na, ekkor már a dobozra írt élettartam két-háromszorosa alatt jön vissza az ára. A valós élettartam esetén többszörös. Ez kész veszteség, kész átverés, kikérem magamnak. Ráadásul egymás mellett teszteltem egy 60 Wattos izzót, meg egy 22 Wattos kompaktot, és bizony az előbbi paraszthajszállal ugyan, de erősebb volt. Na ekkor már mekkora a veszteségünk? Osztán: az ötkaros csillárba öt egyforma, melegfényű, gyorsindulású kompaktot raktam tavaly ilyenkortájt. Egyszerre vettem, ugyanolyan doboz, adatok, egyforma, közel 3000 Ft ár per darab. Nos: kettő hidegfényű, három indul lassan, a többi gyorsan, és különböző a fényerejük. Múltkor több szakértő beszélt a tévében arról, hogy amit itt leírtam (mármint amit mások is állítanak, így gondolom) mind-mind kamu, összeesküvés elmélet, hangulatkeltés, a maradiak mellébeszélése. Kikérem magamnak. Ide lehet jönni, meg lehet nézni. Visszavinni a boltba? Ugyan kérem, próbálta már valaki? Kinevetnek. Többet mérne az óra? Érdekes, a 100 Wattos izzónál pontosan mér... na, erről ennyit. 
A víz mindennél fontosabb. Egy biztos, jó minőségű ivóvizünk van, a falu saját vízműve biztosítja, vannak kutak, meg víztorony, amit régi magyar kifejezéssel hidroglóbusznak hívnak, a térképen kék torony jelölés, mellette a Hgl betűcsoport szintén kékkel, döntött betűkkel. A vizet gyerekeknek is lehet adni, nem vasas, arzénes, nitrátos, még szódát is csinálnak belőle az utcában kicsit feljebb. Ez az Úri Szikvíz. Igen, a csapvíz elég kemény, a vízkő emiatt lehet gond, de így méginkább felesleges ásványvizet venni. Helyette itt a szóda. Ja, mentes kellene? Akkor mégis a csapvíz. A melegvizet egy villanybojler adja, ami éjjeli áramról üzemel, így valóban keveset kell a melegvízre költenünk. nem úgy, mint világításra. Ezzel a melegvízzel azonban van pár gond. Egyrészt a tartály csak 80 literes. És csak éjjel készül melegvíz, néha délután is, de ez főleg hétvégére igaz. Vagyis nagy kádbaülést nem lehet rendezni, vagy csak akkor, ha aznap már senki más nem vágyis fürdésre. Meg kellett tanulnunk takarékosan fürödni, gyorsan zuhanyozni, nem fél órát totyogni a gőzölgő vízben. Elvégre négyen vagyunk. És ebben rejlik a mosogatógép nagy előnye. Nem vesz el melegvizet, elméletileg 12 liter vízzel dolgozik. Ez nagyjából valós is lehet. Nélküle meg lennénk lőve, mert vagy hideg vízben mosogatnánk, vagy hideg vízben fürödnénk, vagy naponta-kétnaponta mosogatnánk, és fürödnénk csak, vagy vizet melegítenénk a tűzhelyen. A kút vize bőséges. Igen ám, de ivásra, mosogatásra, főzésre alkalmatlan. Merthogy közel 20 méter mélyen van a víz, és az emésztő pedig magasabban. De öntözésre kiválóan alkalmas. Azonban mivel egyszerre 1-1,5 köbméter vizet tudunk kirántani belőle, ezért van egy nagy tartályunk a kert legmagasabb sarkában állványon, ide is betárazunk rendesen nyáron, és innen tudunk például uborkát, paprikát árasztani is. És ez ilyenkor még meleg is, ami sok növénynek kimondottan jó. Az esővíz gyűjtése idén még gyerekcipőben járt. A 160 literes hordó egy jó esőzés esetén 15 perc alatt megtelt, és négy kifolyó van az ereszből. Jövőre akarunk még spéci tartályokat, meg szivattyút bele, és még IBC tárolótartályt, ekkor egy jó esőzés esetén valóban meg tudjuk fogni a lehulló csapadékot, és tárolni is tudjuk azt. Ha belegondolok, nagyjából 250-300 négyzetméternyi tetővetületről van szó. 
A szennyvíz a mi esetünkben emésztőbe megy. Két tartály, vagy inkább üreg van a tuják alatt, a föld alatt. Az egyik telik, és a másikba átszivárog. A tuják élvezik, nőnek, mintha muszáj lenne nekik. De hamarosan jön a csatornázás, és akkor már drágább lesz az élet, fizetni kell azt is.
A kajáról a Kedvesem meg írt már eleget. A kert lényege ez, hiszen azért gazdálkodunk ennyit. Mert mint tudjuk, az élet alapja az él-elem. Enélkül semmi nincs. Éppen ezért az olyan főnök, akit nem érdekli, hogy enni kell, azt éheztetném addig, míg kiesik a szeme, mert az életellenes dolog.
Kérem, nekem ez az erőforrás beszámolóm.

Szólj hozzá!

Tollas témák

eclipse86 2012.11.05. 20:02

Csirke téma továbbra is napirenden.

Nem is sokkal azután, hogy megírtam a "Kotkodács..." bejegyzést, a napi tojás termelés megszűnni látszott. 1, 2, 3 napig még nem is aggódtam. Utána megfordult a fejemben, hogy esetleg valami állat ellopja a tojásokat, majd elvetettem ezt a gondolatot, hisz az a madarakat is bántaná. Aztán elkezdtem előbb szép szóval kérlelni őket, tyúkocskáim, tojjatok, majd pedig haragosabban, fenyegetve, tojjatok mert levesbe mentek mind! Nem hallgattak rám. A 8. napon már nagyon szomorú voltam. Aztán Karcsi barátunk azt tanácsolta, próbáljunk meg benézni a bozót alá. hátha a tyúkeszű tyúkok oda pottyantották a tojásokat, hiszen egyet már találtunk a komposztláda tetején is. De ott sem voltak tojások. Végül a párom véletlenül benézett az addig használaton kívül "kotlató" helyiségbe is, aminek az ajtaja csukva volt, de az alján volt kivágva egy közlekedő lyuk, hasonló egy kutyabejárathoz. És láss csodát, ott volt a teljes, bő egy heti termés, 16 db tojás! :) A tojásoknak semmi bajuk nem volt, tökéletes minőségűek voltak. Azóta is oda tojnak. Ha kotlóst akarnék ültetni, oda kellene, ott béke és nyugalom van nekik az ól nyüzsgése helyett.

Veszteség: miután megengedtük a csirkéknek, hogy egy deszkáról a baromfiudvarból a konyhakertbe átugráljanak (ott már nincs kultúrnövény) bogarászni, kapirgálni, a csirkék jó traktornak bizonyultak, kipucolták a vetemény helyét. Igen ám, de miután ott már nem igen maradt csipegetni való, szemet vetettek a külső területre is, ahol pedig a mi Álmos kutyánk az úr. Sajnos a félelemnél erősebbnek bizonyult a zöld fű utáni vágy, és egy tyúk kiugrott, egyenesen a kutya szájába, béke poraira. Tojó volt, igen bosszankodtam miatta. Két nappal később pedig még egy tyúk akart öngyilkos lenni. Szerencsére ezt a párom még éppen kikapta a kutya szájából. Szegény pára elfeküdt a kezében, elhagyta magát, így úgy tűnt, bár nem volt rajta külsérelmi nyom, az ijedtségbe, sokkba csak elpusztul. Párom szomorúan jött be szólni nekem, hogy rakjam fel forrni a kopasztó vizet, és amikor kiment a nagykéssel, a baromfi feltámadt és visszaiszkolt a helyére :) Azóta sincs semmi baja, vígan kapirgál. Ezt megúszta! 

Szólj hozzá!

Egy év margójára

eclipse86 2012.10.18. 08:48

Egy kicsit csapongó lesz.

Majdnem egy éve lakunk faluhelyen. Egy évvel ezelőtt szabadultunk ki a 39nm-es garzon-galambdúcból. Nagyon megváltozott az életünk, épültünk, fejlődtünk, gyarapodtunk, javakkal, tudással, életminőségben. Semmi pénzért nem költöznénk vissza Pestre.
Ez az összegzés abszolút pozitív benyomásról szól, természetesen voltak tanulópénzek, amiket meg kellett fizetni, de ha nem lettek volna, és minden csak tökéletesen és elsőre működött volna, akkor az irreális képet adna az idetévedő olvasónak.

A kezdetekről... párommal mindketten városba, panelba születtünk és ott nőttünk fel, ugyanakkor mindketten vágytunk a vidéki életmódra. Mindketten rendelkezünk paraszti gyökerekkel, amiről sokáig nem is vettünk tudomást. Bennem talán 17 éves korom körül, amikortól rendszeresen üvegházi munkára kezdtem járni Algyőre, fogalmazódott meg, hogy nagyon jó a mezőgazdasági munka, nagyon szeretem csinálni, és otthon érzem magam a "paradicsomban". Ezt persze a gimnazista, kitűnő tanuló, egyetemre készülő lánynak nem illett hangoztatni. 
Párom pedig a nagyszülei érdi kiskertjében csodálta, ahogy egy pici, rossz minőségű földön 3 családnak elegendő zöldség-gyümölcsöt megtermeltek.

A mi vidékre költözésünk hírére persze voltak aggályoskodó/pesszimista hangok is. Nem értetek hozzá, vak vagy, nem látod, nem tudod, megdöglik, kipusztul, kirohad, megrohad, megszívjátok stb. Az igaz, hogy az egész éves munkálatokat nem éppen legideálisabb felállásban és körülmények között végeztük, erről egy kicsit később. Előbb mégis a végeredményről írok, a hogyanról lentebb.

Elsajátítottuk a kertészkedés alapjait, a csirkenevelést. Termeltünk magunknak: retket, salátát, répát, petrezselymet, vöröshagymát, lilahagymát, póréhagymát, paradicsomot, paprikát, csillagtököt, borsót, uborkát, karalábét, céklát, csicsókát, zöldfűszereket, meggyet, málnát, szilvát, szőlőt. Lett saját háziborunk és házi szilvapálinkánk. A felsorolt termények/ termékek többségéből annyi termett/készült, hogy degeszre pakoljuk a fagyasztószekrényeket, a kamrát, pincét, illetve barátainknak, rokonainknak is adjunk belőle. Naposcsibét neveltünk, amikből azóta tojótyúk vagy levesbevaló kakas lett. Kezdetben viszolyogtam megfogni a tollas józságot, a szomszédnéni mulatságára. Aztán kesztyűben megfogtam. Most már bármikor megfogom, és megtanultam gyorsan elvenni az életét. Legutoljára pedig, megtanultuk megkopasztani és felbontani is a csirkét. Megtanultunk befőzni: lekvárokat, befőtteket, savanyúságot, ketchupot, lecsót tettünk el. Összesen 95 üveg házi készítésű finomság került a kamrába. Párom kenyeret is tud sütni (én még nem), ellenben házi tejből túrót készítek minden héten. Kútból locsolunk, esővizet gyűjtünk, fával fűtünk.
Továbbiakban még szeretném elsajátítani: a száraztészta készítést, és egyéb házi tejtermékek készítését. Amennyiben sikerülne olyan kis földterületet szerezni, ahol takarmánynövényt lehetne termelni, vagy legeltetni/kaszálni, állatot is tartanék, de párom ezt jelenleg még nem szeretné. Azt azonban elterveztük, hogy jövőre papírbrikettet gyártunk, egy barátunkkal közösen, az egész évben gyűjtögetett papírhulladékból. 

Mindezeket a munkálatokat nem túl előnyös helyzetből indítottuk: párom aliglátó parasportolóként a Londoni Paralimpiára készülve, kőkemények edzések között, valamint részmunkaidős munkahely miatt Pestre mászkálva. Én egy dackorszakos kisgyermeket terelgetve, plusz néhány héttel a költözés után egy újabb kis lélek is bekopogtatott hozzánk, így a szezon egyik részében hányingeres-agyonütött voltam, utána meg nagypocakos-lomha. Végül pedig kétgyermekes anyuka. Amit ezzel szeretnék mondani, hogy ha egy majdnem vak ember élsport mellett, meg egy várandós nő végig tud vinni egy ilyen tanulási folyamatot, ennyi jó eredménnyel egy éven keresztül, akkor bárkinek sikerülhet, ha hajlandó elhagyni a városi életet és vidéken letelepedni. Egy épkézláb páros még sokkal több eredményt érhet el, akár tanyán is. Apropó, tanya: nagy örömünkre, sikerült beilleszkedni a közösségbe, barátokra lelni, ez őrült jó dolog. Páromnak, a látása miatt, időközönként segítségre van szüksége bizonyos munkákban, nem tud mindent megoldani egyedül, bár sok mindent, de nem az összeset, nem MacGyver. Ezek közé sorolom a villanyszerelést, láncfűrészelést, körfűrészelést, flexezést. Ezekkel aliglátóként nem volna okos dolog próbálkozni. Itt a faluban mindig van valaki, aki segítsen. Egy tanyán nem volna ilyen lehetőség, ezért maradunk falusiak, mely léttel maximálisan elégedettek és boldogak vagyunk.

2 komment

Kotkodács, kotkodács, minden napra egy tojás!

eclipse86 2012.10.10. 15:53

És nem csak egy.

Az április 24-én kelt alom tyúkjai október 7-én, azaz 3 napja tojtak először. Nem is olyan kis jércetojásokat, hanem normál méretűeket. Azóta külön öröm naponta többször bekukkantani az ólba a tojófészkeket ellenőrizni.

A pincében forr az első saját, házi borunk! És elkészült a szilvapálinkánk is. Még karcos, de mindenki aki kóstolta, azt mondta, jófajta. Még egy kicsit szellőzik majd 2-3 hónapot érik üvegben míg igazán szuper lesz. Vidéki jólét! :) 

A kerti szezonnak vége. Még egy jó adag lecsónak való paprika szedés vár rám, és felhúzni a céklákat, póráhagymát, és kész. Jöhet a rotakapa a területre.

A kakasok olyan sokan voltak, hogy két pici mellett nem győztük a vágást, segítséget kértünk és kaptunk egy nagyon kedves, fiatalos nyugdíjas páros személyében, akik még a bontást is megmutatták. Még 7 kakast kell a túlvilágra, meg a fagyasztóba segíteni, utána már csak a két díszkakas marad és a tíz-egynéhány tojónk. Szerettem volna, ha még többen lettek volna, majd legközelebb. 

Küzdünk az egerekkel, a garázsban a terményre mennek. Egy betévedt a lakásba, de el is hagyta a lakott területet, nem szeretik annyira az emberi életteret. Egy pedig a kamrába ment be, őt az ultrahangos riasztó űzte ki. A többi a garázsban garázdálkodik. A csapdát kinevetik, a csalit kizabálják. Mérgeket nem szeretnénk használni, ezért marad az UH és a ragasztó. Utóbbi szintén nem egy túl humános dolog. A beragadt egeret lehetőség szerint minél hamarabb agyon kell ütni. Ez a feladat rám hárul, ez van. 

2 komment

Családunk gyarapodott

eclipse86 2012.09.23. 13:44

Kicsiny családunk gyarapodott: augusztus 29-én, a Paralimpia megnyitó estéjén megérkezett Csaba Botond. Nagyon szerencsés alkat vagyok, ő is, mint a nővérkéje, könnyen és gyorsan kibújt. Illetve második gyermek lévén, még könnyebben és gyorsabban. Annyira gyorsan, hogy a fogadott szülésznő lemaradt mint a borravaló. A dúlám, aki Imola születésénél is segítkezett, azonban még éppen időben érkezett, bár a dúlatáskájából semmilyen vajúdástámogató eszköz nem került elő, olyan gyorsan megszületett a pici. Ismét csodálatos élmény volt, amire életem végéig boldogsággal emlékezek vissza. Volt szerencsém kifogni az egyetlen nem fizetős egyágyas szobát, és békében, háborítatlanul összeszokva pici fiacskámmal, 36 óra múlva saját akaratunkból távoztunk. Azóta is nyugis, boldog kisbaba, szépen hízik az anyatejcsitől, Molli pedig jó nővérke, aki elfoglalja magát míg a kicsivel van tennivaló, szopizáskor pedig odabújik a másik oldalamra. A kicsi helye a franciaágy mellé tett babaöbölben van, éjszaka csend és béke van, apuka és a nagylány alszanak akkor is ha én ébredek pelenkázni, szoptatni. Szép és szeretetteljes egy kupacban tölteni az éjszakai pihenést.

csabi1.JPG

Szólj hozzá!

Nyári csúcsra járatás; felkészülés a télre, házi tartósítás

eclipse86 2012.09.23. 13:44

A nyár a vártnál is mozgalmasabb volt és sok munkát adott, ezért elhanyagoltuk a blogírást.
Egyre növekvő pocakommal szenvedtem végig a hőségrekordokat hozó kánikulát, ami azonban nem mentett fel a feladatok elvégzése alól. Míg párom edzőtáborokban és napi edzéseken készült Londonra, addig is vinni kellett a kertet, a háztartást, és terelgetni az örökmozgó Imolát. A nyár közepén már megkezdtük a felkészülést a télre. Olyan dolgokba kellett beletanulnom, amiket néhány évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlennek tartottam: tartósítás, befőzés, egyszóval "eltevések". Nem volt kitől tanulnom, teljesen autodidakta módon, elsősorban az internetről letöltött anyagok, kézikönyvek alapján ügyködtem, illetve egy filléres könyvvásárban találtam egy házi tartósításokról szóló könyvet, melyet haszonnal forgattam. A nyár legnagyobb ásza az 5 soros uborka ültetvényünk volt: másfél hónapos termési időszaka alatt nem kevesebb mint 47 üveg (standard 720ml-es) csemegeuborkát adott, azok mellett amit nyersen fogyasztottunk el, illetve folyamatosan forrott a kovászos uborka nagy 4,5l-es üvegekben az ablakpárkányon. Ezen kívül salátának való adagokat lereszelve tettünk a fagyasztószekrénybe. Amit nem bírtunk elfogyasztani vagy eltenni, azt pedig elajándékoztuk a szomszédoknak és a barátoknak. A másik sláger a szilva volt: készült lekvár, befőtt és lesz saját pálinkánk is. Mivel pici gyermek mellett bajos órákat tölteni a konyhában lekvárt kevergetve, ezért az interneten talált sütőben süthető tepsis lekvár receptjét használtam, és a végeredmény tökéletes lett.
Sem a csemege uborka, sem a lekvár, befőtt nem tartalmaz tartósítószert. Készült továbbá lecsóalap is, amit zsírral tartósítottam. Végül pedig, a befőzési munkálatok végére a párom is bekapcsolódott a munkába, aki egy igazi különlegességel, házi ketchuppal tette fel az i-re a pontot. Mindeközben időről időre kezem által halálát lelte egy-egy kiskakas, ami két csomagban, egy pörköltnek való és egy leveshús adagban került a fagyasztóba.
A fagyasztószekrényünk így teljesen megtelt, a kamra polcai roskadoznak a befőttes üvegek súlyától. A teljes leltár: 47 csemege uborka, 25 üveg lekvár, 7 üveg befőtt, 10 lecsó és 6 ketchup, az annyi mint 95 üveg eltett finomság.
A szüret kevés, de jó minőségű szőlőt adott, a must már forr a pincében, lesz saját borunk is.
Összességében nem kívánom senkinek, hogy mindezt a munkát harmadik trimeszterben lévő várandósként utánam csinálja. Így utólag nagyon jó érzés végig nézni a munka gyümölcsén, és alig várom hogy elkezdjük elfogyasztani saját készítésű termékeinket, de ez a kb. másfél hónap fizikálisan sok szenvedést okozott. Több nagy lépést tettem a parasztasszonyság felé, de a munkabíró képességem sehol nincs dédanyáinkéhoz képest, van hová fejlődnöm.

1 komment

A nyár slágere

eclipse86 2012.07.10. 15:10

Nálunk a hideg joghurtos barackkrémleves!

Hozzávalók kb. 5-6 adaghoz:

kb. 15 db kicsi-közepes sárgabarack

4db őszibarack

másfél pohár natúr joghurt (kb. 250gr)

1 liter tej

2 cs. vaníliás cukor

1 fahéjrúd, szegfűszeg

2 ek. méz

Elkészítés: a sárgabarckot megmosom, és lobogó forró vízbe mártom néhány percre, hogy könnyen lehúzható legyen a héja. Kiveszem, meghámozom, kimagozom, feldarabolom. 2 evőkanál mézzel és másfél pohárnyi joghurttal botmixerrel simára keverem, félreteszem hűtőbe. 1 liter tejet 6 szem szegfűszeggel, 1 fahéjrúddal és 2 csomag vaníliás cukorral odateszek a tűzre kis lángon. Lassan főzöm, hogy ne fusson ki és ne égjen le. Kb. negyedóra után kihalászom belőle a szegfűszeget és a fahéjrudat. Ha kész, félreteszem lehűlni. Végül összekeverem a jogurtos-mézes barack masszával és még egyszer átturmixolom. 4 darab őszibarackot meghámozok és feldarabolok, a darabokat hozzákeverem a leveshez. Hűtőbe kerül tálalásig. Vanília jégkrémmel és tejszínhabbal is lehet kínálni. Nálunk favorit. :)

Szólj hozzá!

Gyűjtögetők

eclipse86 2012.07.10. 15:08

Ez nem a Spektrum műsora. :)

Évek óta galambdúcokban (társasházi/panel garzonok) éltünk, és most a tágas, kényelmes élettérben van helyünk cuccaink elpakolására. A több helyre azonban egyre több cuccot is kell beraktározni: rájöttem, hogy sok olyan dolog van, amit gyűjtögetni kell, mert szükség lesz rájuk. És nem szükség leHET rájuk, talán, hanem egyértelmű hogy hasznosak lesznek számunkra. Ilyen tárgyak, és felhasználásuk:

Tejfölös/kefíres/joghurtos poharak: palántanevelésre. Nem is akármennyi kell belőlük: jövőre minimum 60-65 paradicsom, kb. 30-35 zeller, 40 paprika palántát szeretnénk kiültetni, és még rá kell számolni, hogy valamennyi nem fog kibújni, vagy elpusztul. Tehát minimum 150 db palánta kerül a neveldébe február végén.

Papír: a matt újságpapírt és kisebb keménypapír dobozokat gyűjtjük télire gyújtós céljából.

Műanyag palackok: a tejes embernek (asszonynak), ami meg kimarad, megy a szelektív gyűjtőbe  

Befőttes üvegek: minden mennyiségben, formában, méretben. (A nem befőttes üvegek szintén a szelektívbe mennek).

Műanyag dobozkák: elsősorban a jégkrémes dobozokat gyűjtöm fagyasztás céljára.

Fentieken kívül, beszereznivalók, melyek kellenek a háztartásunkba/gazdaságunkba:

- esővízgyűjtő hordók

- műanyag és fonott kosarak és vödrök betakarításhoz

- szeretnék egy szép, fazekas által készített savanyú káposzta készítésre szolgáló 20 literes cseréphordót (kívánságlistára tettem)

- későbbiekben: borkészítéshez teljes felszerelés, kisüsti pálinka főző berendezés

 

Szólj hozzá!

Július

eclipse86 2012.07.07. 14:43

Kabóca egyre intenzívebb futóedzései és gömbölyödő pocakom ellenére igyekszünk továbbra is aktívan tevékenykedni kicsiny háztáji gazdaságunkban - új tapasztalások és kísérletek:

- a szomszéd néni útmutatása alapján 4,25l-es befőttes üvegekben kísérlet egy-egy üveg málna-és meggybor "alkotására". A murci forrása elindult, 6 hét múlva, leszűréskor/átfejtéskor derül ki, mi lesz belőle. 

- az első kiskakas levágása: ez igazi családi összefogás volt: Kabóca levágta, anyukám megkopasztotta és felbontotta, én megfőztem, Mollika (és mi mind) megettük. Isteni finom, zsenge volt a húsa, és gyönyörű szép sárga színe volt a kukoricától. Nem az ételfestéktől, mint ahogy már jópár üzlet lebukott, az ételfestékkel bekent, halliszten nevelt, hormonozott, antibiotikumozott brojler csirkét tanyasi csirkeként árulva. A levesbe saját termelésű répa és petrezselyem került. 

- a hiányzó létszámot pótolta kedves telekszomszédunk, aki egy szépséges, peckes japán kiskakast hozott nekünk. Szegénykét a régi helyén egy nagyobb, erősebb kakas terrorizálta. Itt az új udvarban egyből megjött a hangja - harsányan kukorékol. A majorság többi tagjával egyenlőre gyanakodva méregették egymást, és első este nem is volt hajlandó a többiekkel együtt bevonulni az ólba, inkább felgallyazott a diófára, de már alakul a bizalom. A 20 tojóra 2 kakast fogunk hagyni, ő lesz az egyik (nem is lenne érdemes levágni, hisz kicsi). Párom elnevezte Kopernikusznak, a másik kiválasztott kakast, aki a tyúkudvar másik ura lesz, pedig Leonardonak. Ő egy nagyon szép vörös kakas, fehér nyakkal. 

- az első befőzés: a szomszéd nénitől kapott germersdorfi cseresznyéből 1, azaz egy üveg lekvárt főztünk. Kéretik nem röhögni, kedves olvasó. Igenis érdemes kis mennyiségért is elkezdeni a műveletet, ha különösen finom végeredmény ígérkezik, és ez pont ilyen eset volt. Persze tényleg vicces volt, hogy a konyha sarkában elhelyezett nagy szárazdunsztos ládában a sok-sok takaró és hálózsák között egyetlen üveg lapul. Egy kis maradék is volt még, azt kihűlve vajas kenyérrel megettük, és csodálatos, mennyei finom íze lett. Tartósítószer nem került bele, csak némi cukor, de azt sem vittük túlzásba, így érvényesül a cseresznye finom íze.

- leszedtük az első piros és zamatos paradicsomot.

Növények:

A kánikulát a fokhagyma nem bírta, a mindennapos locsolás ellenére kipusztult.

A forróságot a földibolhák szeretik, így a tavaszi szárazság után ismét megjelentek, mégpedig brutális mennyiségben. A káposztát, karalábét majdnem teljesen lezabálták már. Azt hiszem, ezt a két növényt, a retekkel egyetemben, kevésbé éri meg itt termeszteni, mert egyszerűen túl sok időt-energiát igényelne a folyamatos fokhagyma főzetes permetezés, a főzet elkészítése, pótlása. Sajnos gondolnunk arra, hogy a két kisgyerek mellett a túlságosan munkaigényes növények termesztése macerássá válik. A következő 2 évben elsősorban azokkal a növényekkel fogunk foglalkozni, amelyek ezt a földet különösen szeretik, és a locsolás/kapáláson kívül nem túl munkaigényesek. Ilyen szempontból abszolút sikertörténet a zöldborsó, az összes tökféle (mi csak patisszont ültettünk, nemsokára virágzik, hatalmas leveleket növesztett, de a szomszédban díjnyertes cukkinik is nőttek, és sütőtök); a sárgarépa, petrezselyem, vöröshagyma, lilahagyma. Majdnem kifelejtettem az uborkát, amit Kabóca bakhátra ültetett magról, köztük vizesárokkal, és reggel-este árasztással öntöz. Nagyon meghálalta. Betonvas rácsból készült támfal a növénykéknek. Már virágzanak, heteken belül várható az uborkatermés (berakó és kígyó ubi is). A paradicsom kivételt képez a tervezésben, hiába munkaigényes, megéri a palántanevelés, mert nagyon szeretjük. Mi idén nem vetettünk, de a szomszédban csodamódra terem a zöldbab, futóbab.  Kevésbé sikeres a paprika, ami kiültetéskor leégett, ledobta az összes levelét, alig vegetált, már ki akartam kapálni a szerencsétlent , aztán mégis összeszedte magát, virágzik és megjelentek az első kispaprikák. A paradicsomra visszatérve, az olasz paradicsomot néhány kiadós esőzést követően megtámadta egy gombaféle (a bogyók alja barnul és beplöttyed), bordói lével történő permetezést igényel. A kecskeméti kerek paradicsom nem érintett. Hiába törtem a fejemet eleget a fajta választásokon, mégsem voltam elég körültekintő: az olasz paradicsom sokkal inkább kedveli a szárazságot, így esőben hajlamosabb a betegségekre. Jövőre erdélyi befőző paradicsomot fogok beszerezni, az rezisztensebb, és nem tájidegen. Kell egy folytonnövő és egy determinált fajta, a folytonnövő a frissen fogyasztás céljára, a determinált befőzési célra. Ahogy leírtam fent, jövőre a káposzta/retek/karalábé hármast valószínűleg hanyagoljuk, ellentétben tökféléket többet is fogunk ültetni. Családunk nem fogyaszt elég vastartalmú eledelt, nálam már kezd állandósulni a vashiányos vérszegénység, de mint ahogy egy sportkórházas vérvételen kiderült, még Kabócának is pótlásra van szüksége. Így jövőre vasban bővelkedő növényt biztos, hogy fogok ültetni: spenótot, sóskát és céklát.

Naponta szedem a málnát, már sokat eltettem fagyasztóba is. A szomszédok jóvoltából az olyan gyümölcsöket, amelyek nálunk nem teremnek, megkapjuk (sárga-és őszibarack). Így mindennapra megvan a vitaminadagunk. A szilva érését nagyon várjuk (rengeteg van, csak jégeső ne jöjjön), és a szőlőtermés is ígéretes. A hétvégén a répa és petrezselyem maradékát betakarítjuk.  

Szólj hozzá!

Június

eclipse86 2012.06.17. 16:23

Érik a meggy, a málna. A szomszédban érik a cseresznye, amiből annyit szedhettünk amennyit csak akartunk. A másik kedves szomszédunknak pedig szedermálnájuk is van, ez egy nagyszerű növény, egyrészt a kerítés mellé ültetve távoltartja a betolakodókat (eszement tüskés), másrészt hatalmas, zamatos termése van. 

A szomszéd kertjébe elvetettük a 2. generációs zöldborsót, ki is bújt. Vetettünk még, utolsókként, céklát, savanyítandó káposztát és 4 dinnyepalántát, patisszont, hátha. A Medárd utáni nagy esőzés nagyon jót tett a növényeknek. A paradicsom megbokrosodott, alig győztem megszabadítani a felesleges levelektől és oldalhajtásoktól. Tele van zöldparadicsommal. Az uborka is nagyon szépen nő. A ritkítás óta a sárgarépa csodás fejlődést mutatott. Párom a szőlővel bajlódik, az is megbokrosodott jócskán. A csirkék hatalmasra nőttek, már 9 hetesek elmúltak. Nemsokára néhány kiskakas befejezi földi pályafutását.

Problémák amik adódtak: a bedöglött búvárszivattyút még nem cseréltük ki, így vezetékes vizet használunk locsoláshoz is. Ennek ősszel fogjuk a kárát látni, akkor lesz új lolvasás és átalánydíj átszámítás. A pótlás azonban sürgőssé vált, ugyanis az 1954-es gyártmányú falusi hidroglóbusz elkezdett szétrohadni, és a javíttatás csekély 3 hetére teljes tömlős locsolási tilalmat rendeltek el a falura. A benzinmotoros fűkasza is bedöglött, és egyenlőre nem találtunk szervizest. Most egy alkalommal pénzért nyírattunk füvet, kecskénk, lovunk nem lévén... sürgős megoldásért kiált az ügy.

A képen kb. 60dkg málna látható. Leszedni pár perc, ám a háztartásban élő paralimpikonnak még kevesebb ideig tart elfogyasztani. Az egészet. 

málna1.JPG

 

málna2.JPG

Szólj hozzá!

Pünkösd után

eclipse86 2012.05.29. 22:58

Hazaérkezvén megállapítottuk, hogy minden a legnagyobb rendben van idehaza, persze vannak elmaradások, amiket sürgősen pótolni kell - a felszedett borsó helyére másodvetni, a répát és petrezselymet egyelni, és gazolni. Kibukkant az uborka is. Kb. 1 kg bébirépát szedtem fel az egyelésből két ágyásból, nagyon finom, zsenge, egészséges rágcsálnivaló.  A szomszéd kertjéből is kaptunk egy területet ültetésre, cserébe hogy átjárjak locsolni, mert nekik egyenlőre csak a hétvégi házként/hobbitelekként szolgál az ingatlan. A csirkék hatalmasra nőttek, már nem kell nekik infra lámpa, ellenben sok zöldet esznek, kapirgálnak, bogarásznak. Boldog életű, egészséges baromfiból lesz az egészséges étel.

Ami miatt nem kicsit voltam mérges, hogy a felénk járó rokonság nem pusztította el azt a nem egész egy tucat fej salátát, és elkezdett felmagozni. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a csirkék egyék meg. Sokan biztos örülnének a bio termesztésű házikerti zöldségeknek. Szerencsére a párom kollégái még ilyen állapotában is örültek a zöldségnek, és két csomag újhagyma társaságában átvették, természetesen nem kértünk érte semmit. Ki kell találni egy elosztási utat, mert az olyan növényeket, amik egyszerre érnek be, de nem tartósíthatóak, nem tudjuk elfogyasztani hirtelen, és nem a komposztba meg a csirkéknek szeretnék termelni. A csirkéknek rengeteg egyéb zöld van, tyúkhúr, líceum, csalán, stb, a kultúrnövényeket emberi fogyasztásra szánjuk. Párom heti 2-3 alkalommal megy Pestre, előre megbeszélt időpontban és helyen zöldség átvehető lesz, azt hiszem ez lesz a jó megoldás, lévén piacolni nem tervezünk (egyenlőre), őstermelőim nincs.

Felkapáltam azokat az ágyásokat, ahonnan betakarítottunk, jöhet a másodvetés, meg a szomszéd kertjéből nekünk kijelölt rész beültetése: még több zöldborsó, kapor, patisszon, káposzta, dinnye, valamint még több paradicsom és paprika palánták.

Szólj hozzá!

Nyaralás Zamárdiban Pünkösdkor

eclipse86 2012.05.29. 22:48

Strandidő nem volt, kirándulóidő annál inkább.

 

Szólj hozzá!

Pünkösd előtt

eclipse86 2012.05.29. 22:44

A pünkösdi hosszú hétvégére olyasmit terveztünk, amire a jövő esztendőben, ha családunk és gazdaságunk egyaránt gyarapszik, nem igen lesz lehetőségünk: elutazni néhány napra, hosszú hétvégézni, a Balatonra. Autónk nincs, és nem is lesz, és egy túlmozgásos másfél évessel, tesóbabával a pocakban keresztül utazni az országot nem egyszerű, de segítséget vettünk igénybe anyukám személyében, aki nagyon élvezte hogy néhány napot az unokájával tölthet, és akinek a segítsége nélkül nem lett volna vállalható a kiruccanás. A másik hatalmas segítség pedig a szomszédember volt, aki anyagi juttatás elfogadása nélkül (!!!) vállalta, hogy 4 napig átjár a telekre, csirkét etet-itat, kertet öntöz. Biztos ami biztos, anyósom pedig leköltözött hozzánk pár napra, vigyázni a házra, kutyázni, de a kis gazdaságunkra nem volt gondja, nem is bírta volna az egészségi állapota miatt. Így nyugodt lelkiismerettel, hogy mindent elrendeztünk, mindenről gondoskodtunk, utaztunk el.

Az utazás előtti napokban az okozta a dilemmát, hogy vajon a zöldborsó kibír-e még száron 4 napot a betakarításig, vagy le kell szedni indulás előtt. Az utazás előtti napok bőséges esőzése megválaszolta a kérdést, a borsó hüvelyek dagadtak, így nem volt mese, az indulás előtti napon, csomagolás közepette fel kellett szedni a borsót. A kifejtést és elrakást anyósom magára vállalta. Imolát az egész művelet nagyon érdekelte. A zöldborsó nagyon finom lett. Mire hazaértünk, anyósom finom zöldborsó levessel várt minket. 

Szólj hozzá!

Kicsiny gazdaságunk állapota májusban

eclipse86 2012.05.19. 17:21

Pár hétre eléggé megborult az életritmusunk, de szerencsére sikerült visszakapaszkodni. A kerttel, háztartással nem tudtam annyit foglalkozni, mint szerettem volna és kellett volna, még tűzoltás folyik bizonyos területen. Ráadásul az utolsó féléves vizsgák ideje is eljött a főiskolán, eddig sikerrel vettem az akadályokat, már csak egy van hátra.

A csirkék már elmúltak 3 hetesek. Már kijárhatnak a szabadba, elkerítettünk nekik egy kezdő, kis kifutót, ahol kapirgálhatnak, zöldezhetnek, és nemsokára a teljes tyúkudvart birtokukba vehetik, még kerítést kell javítani pár helyen. Jövő héten átköltöznek a végleges helyükre, a nagy tyúkólba. Mind a 39-en megmaradtak, szépen fejlődnek.

A zöldborsót egy héten betakarítjuk! :)

A magról vetett hagymák nagyon szépen nőnek, a fejessaláta, az a pár ami kinőtt, szintén gyönyörű (és finom!)

A sárgarépa és a petrezselyem is nagyon szép, többen meg is dicsérték. Ezeket nemsokára egyelni kell. 

A retket betakarítottuk, megettük/elajándékoztuk, a helyükre és az újonnan felkapált részekre pedig kiültettük a paradicsom és paprika palántákat, még kapunk zeller palántákat is, amik a paradicsom közé kerülnek majd társnövénynek.

 

 

Szólj hozzá!

Pozitív fejlemény

eclipse86 2012.05.07. 13:22

Van új házi gyermekorvosunk egy kedves, fiatal doktornéni személyében.

Mindenki azt tanácsolta, hogy csak Gyömrőn kellene próbálkozni, mindegyik körzetet felhívtam telefonon, mindenhol elutasítottak, mert nagy a pacientúra, nagy a körzet, de végül rátaláltam erre a doktornénire, aki még csak novemberben nyitotta meg a praxisát az új Egészségházban, felhívtam és hosszasan elbeszélgettünk, mindent meghallgatott, adatokat felvette és kikéri a kartont. Jövő szerdán megyünk hozzá családostul.

2 komment

A falusi élet hátránya - Mit tegyünk, ha nem lehet kijönni a gyermekorvossal?!

eclipse86 2012.05.05. 16:33

Amikor eldöntöttük, hogy falura költözünk, a település kiválasztásánál számos szempont mellett az infrastrukturális és szolgáltatásokkal való ellátottság kiemelt fontosságú volt. Azért is örültünk a községünknek, mert van minden ami kellhet: élelmiszer üzletek, posta, gyógyszertár, felnőtt háziorvos, gyermekorvos, iskola, óvoda.

Azután sajnos kialakult egy olyan, most már igencsak elmérgesedett konfliktus, ami nagyon komoly fejfájást okoz nekünk, és aminek a megoldására a közeljövőben jelentős energiát/időt és pénzt kell fordítanunk. Konkrétan: a gyermekorvos a praxisba való bejelentkezés óta elégedetlen a kislányunk súlyfejlődésével, és folyamatosan szekált minket a tápszerezés bevezetésével. Ami igaz, az igaz: kislányunk Imola az apja vékony testalkatát örökölte (de az anyukája sem egy nagydarab nőszemély). A pesti gyermekorvosunk, aki nem mellékesen gasztroenterológus szakorvos is, az 1 éves státusszal teljesen meg volt elégedve, úgy bocsátott el minket a gondozásából. Az itteni gyermekorvos azonban kezdettől fogva keveselli a kislány súlyát.Imola van amikor jobb, van amikor rosszabb evő, érdekes módon abban a hónapban hízott a legjobban, amikor a legkevesebbet evett. Sajnos, ahogy a korábbi bejegyzésekben írtam, ő is elkapta azt a fertőzést, ami végigment az apján és rajtam, most fordult elő másodszor, hogy vényköteles gyógyszert kellett írni neki, és most először antibiotikumot, mert csúnya bakteriális felülfertőzése is lett, meg kötőhártya gyulladása is. A láz és a mandulagyulladás miatt 4 napig nem evett semmit szegénykém, csak a teát tudtam belediktálni, hogy ne száradjon ki, meg az antibiotikum mellékhatása miatt hasmenése is volt, bár kezdettől adtam neki a Normafloret. Így sajnos Molli elég sokat fogyott ezalatt a 4 nap alatt. Dekában mérve nem tudom, de mind a beesett arcán, mind a lement pocin és combocskán látszott. Amikor kontrollvizsgálatra vitte az apja, ezért is volt megdöbbentő számára, hogy a doktornő súlymérést csinál, mert valószínűsíthető, hogy a beteg gyermek fogyott, tehát az eredmény a fejlődés szempontjából nem releváns, hisz a gyógyulás, roborálás után úgyis visszaszedi. A reakció azonban váratlan, böszme és eltúlzott volt - a gyerek nem hízik, nem fejlődik, és ő feljelent minket a családvédelemnél!!! Én nem voltam jelen, de jobb is, mert hevesebb vérmérsekletű vagyok mint a Párom, és biztos hogy ráborítom az asztalt, akár pocakos vagyok akár nem. 

Hozzáteszem, a kislány súlya a WHO testsúly táblázata szerint benne van a normál tartományban, igaz annak alsó zónájában, de benne van. Az 1 éves státuszkor is benne volt, azóta folyamatosan gyarapodott, épült-szépült az ő ritmusában, csak a betegség okozott visszaesést. 

Ilyenkor mit csináljon a szülő? Pesten egyszerű volna, egy kerületben egy rakás gyermekorvos rendel, vállat vonok, fogom a gyereket, becsapom az ajtót és bejelentkezek egy másik praxisba. De itt mit csináljak, amikor a legközelebbi körzet másik településen, 15 km-re van, ahová személyautó hiányában csak busz-vonat kombinációval tudnánk eljutni? 

Több napi dühöngés és idegesség, na meg különböző szakemberektől való tanácskérés (egyenlőre telefonos és e-mailes) után abban maradtunk, hogy

1, Pestre egy magán gasztroenterológiai szakrendelésre elvisszük Mollit, mert a TB-s rendeléseken 4-6 hónap az előjegyzési idő, és kérünk egy kivizsgálást, szakvéleményt. A pesti gyermekorvosunk rendelése kézenfekvő, de több kiváló szakembert is ajánlottak már nekem, szerencsére választék van, persze az embernek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, de a gyerek érdeke és egészsége az első. Mivel a gyermek súlya a normál tartományban van, és semmilyen allergiára utaló tünetet nem produkált eddig, ezért feltételezhető, hogy szimplán az apja ropi testalkatát örökölte, akkor is ha a "kedves" doktornő szerint vékony testalkat nem létezik csak silány etetés :))). Amennyiben mégis van valami probléma a háttérben, akár vashiány, akár rejtett allergiából adódó felszívódási zavar, akkor arra ott helyben szakszerű segítséget kapunk.

2, A következő oltásait is magánrendelésen fogja megkapni, csakúgy mint az esetleges recepteket is így íratjuk fel. Mivel ilyen idős korban már csak az éves státuszvizsgálat a "kötelező", erre is ily módon kerítünk sort. Egy szóval: ha a kislánynak tényleg semmi baja nincs, mint azt anyai ösztöneim mondatják velem, akkor azért nem visszük többet ehhez az orvoshoz, ha meg tényleg valamilyen szakorvosi segítséget igénylő probléma van, akkor örülünk hogy kiderül és megkapjuk a segítséget, és azért nem visszük ide többet. 

3,  Fentiek után egyértelmű hogy az augusztusban születendő kistestvérhez egyetlen ujjal nem fog hozzáérni! 

Még kifelejtettem, hogy ez a cirkusz a gyermekorvosra vonatkozott. Természetesen körzeti védőnő is dolgozik a faluban, egy lelkiismeretes pályakezdő védőnéni személyében, akinek sem a munkájában sem a stílusaiban semmi kivetnivalót nem találtunk, így vele továbbra is kapcsolatban maradunk (várandós tanácsadásra is járok elvégre). 

Szólj hozzá!

Reggelihez

eclipse86 2012.05.01. 13:21

Reggelihez bizony már a saját, finom, zsenge, ropogós retket esszük. Egy kis ágyásban milyen sok van, kiszedek egy jópárat, meg se látszik a soron. Szedtünk még hozzá próbaképp újfokhagymát (én soha ettem még), és metélőhagymát, metélőfokhagymát cserépből. Utóbbiakat minél jobban vágom, annál erősebbek és szebbek lesznek. Nagyon finom rágcsálós reggeli volt. A legutoljára ültetett dughagymából is nemsokára újhagyma lesz, szépen nő. 


 

Szólj hozzá!

Egy hetes csibék

eclipse86 2012.05.01. 13:14

Ma egy hetesek a csibék. A kartondobozukat már kinőtték, így egy kellemetlen, ám szükséges procedúrának kellett alávetnünk őket, mégpedig a költöztetésnek. Átpakoltuk őket egy dobozba, amíg a régi kartondobozt eltávolítottuk, és a csirkenevelde alját szétvágott tiszta kartonlapokkal leterítettük, friss forgáccsal lealmoztuk, és visszahelyeztük őket. Az ajtóba téglából emeltünk kaput, hogy ne tudjanak kiszökni, és kívülről rá a csirkerács. Kb. negyedóra lehetett, de elég nagy trauma volt nekik, volt éktelen nagy pánikolós csipogás, sajnáltam is őket, meg is taposták egymást. Attól tartok, ezzel az akcióval megsürgettük a természetes kiválasztódást, mert a visszaeresztés után némelyik nagyon kiterült. A többi viszont rögtön belakta a kényelmesebb, tágasabb teret, enni-inni, kapirgálni kezdtek. Holnapra kiderül, ha valamelyik nem volt elég erős.
 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Betegeskedés

eclipse86 2012.04.29. 16:37

Én kezdtem két héttel ezelőtt, torokfájással, általános levertséggel, fetrengéssel. Azután pár nap múlva jobb lett, és azt hittem ennyi volt. Majd folytatta a párom, ő azonban jobban  belemászott, köhögéssel, alapos náthával, hőemelkedéssel. Sajnos annyira nem volt jól, hogy se edzeni, se dolgozni menni nem tudott. Összességében már majdnem 10. napja tart, és bár javul, két felkészülési verseny is kimaradt neki. Közben rajtam is kiújult a baj, köhögéssel, náthával. Végül a kislányunk is elkapta, ráadásul kötőhártya-gyulladás is gyanús, még a tetejébe, mert csúnyán csipásodik és könnyezik. Most kamillázom, holnap elviszem a doktornőhöz. Én nem szedtem semmit, a pocaklakó miatt, csak egy kis mézesteát, az apja végigpróbálta a gyógyszertári recept nélkül kapható teljes arzenált, és úgy néz ki, egy kakukkfüves kanalas szer lesz a nyerő nála, remélem 1-2 napon belül az egész család teljesen egészséges lesz.

Így sajnos a holnapra és holnaputánra tervezett magfalvai programok ugranak, de helyette ha minden jól megy, jönnek a barátaink és kedden bográcsozunk egyet :) A szomszéd Lajos bácsiék kertrendezés közben kivágtak pár cserjét és kisebb fát, és megkaptuk a faanyagot, bográcsozáshoz és gyújtósnak kitűnő lesz. 

Szólj hozzá!

Csibehelyzet 04.29

eclipse86 2012.04.29. 16:07

A 40 csibe az 41 volt, egy grátisz. Azután már csak 39, sajnos, mert egynek (szerintem kiskakas lehetett), olyan nagy volt a kalandvágya, hogy valahogy átverekedte magát a dobozon és két csirkehálón, és egyenesen Álmos kutya szájába gyalogolt :( Egy másik meg szimplán felfordult ma reggelre, nagyon remélem nem fertőző betegség áldozata lett. A többi napról napra szemlátomást nő. 

Szólj hozzá!

Csibecsapat

eclipse86 2012.04.25. 13:30

Megérkeztek a kis pelyhesek. 40 csibusz. Remélem 25-26 hét múlva felszedhetjük az első tojásokat. 

 

 

 

Szólj hozzá!

Munkálatok

eclipse86 2012.04.22. 13:25

Nagy munkálatok zajlattok a portánkon az elmúlt napokban.

A tápiószecsői tüzéptelepről megrendeltünk 1 köbméter sódert és 2 mázsa cementet, továbbá a leendő tűzrakó kialakításához 100db putnoki téglát. A sülysápi vasboltból kiszállították a további anyagokat, alkatrészeket a kerítésépítéshez.

Zoli a villanyszerelő a kollégájával töltött egy napot itt, kialakítva a 380V-os kiállásokat, mert bár volt ipari áram a dobozban, kiállása nem volt. Továbbá kapcsoló csere történt a garázsban, és hátravezették az áramot a tyúkudvarba, a leendő csibeneveldébe, azaz a kisebbik ólba, és beszerelték az infrát.

Karesz és Laci segítségével elkészült a konyhakertet leválasztó vaskerítés, felhasználva a korábbi kerítés beton aljzatának egy részét, ahová kellett pedig még öntöttek betont. A betonrács tetejét leflexezték, a kaput meghegesztették. Így már kívül tartható a kutya az ágyásoktól, illetve Mollika is kívül tartható, bár ő bejöhet, mert nem tesz kárt a növényekben, és nem is ássa át magát a szomszédhoz mint Álmos kutya. :)

Továbbá a baromfi udvar is új kerítést és kaput kapott, jó széles beton biztonsági szegéllyel a kutya beásása ellen. Kabóca klórmésszel kikente a csirkeneveldét, majd másnap ki is meszelte. Ezáltal kijelenthetjük, hogy a baromfi udvar és nevelde teljesen készen áll a csirkék fogadására. :) Megvan a terménydarálónk, a forgács, és két mázsa kukorica is.

 

Szólj hozzá!

A kert állapota április végén

eclipse86 2012.04.22. 13:25

A veteményesünk állapota összeségében jónak mondható. :)

A retekben súlyos károkat okozott a földibolha, de a talán utolsó pillanatban megkezdett házi fokhagymá főzetes permetezés segített annyit, hogy a megcsócsált növénykék tovább tudtak növekedni, és legnagyobb örömünkre megjelentek az első lila gumók a földből kitüremkedve. Még kicsik, 1-1,5 cm-esek, de szépek, kerekek, puhák és finoman csípősek, ahogy szeretem. Két héten belül az egész betakarítható lesz. Kicsit rusnya, rágott, lyukas, de a mienk, és jövőre okosabbak leszünk a növénytársításos ültetéssel (saláta!!!)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fokhagyma szép nagy már, töretlenül fejlődik a vöröshagyma és lilahagyma is. A teljesen bedöglöttnek hitt saláta is megindult, bár jóval később bújt ki valamiért, és kevesebb mint az ültetett magok fele, sajnos. Lehet hogy a drazsírozott vetőmag mégsem volt nyerő ötlet, esetleg túl mélyre ültettem, vagy nem volt megfelelő a talajelőkészítés. Azért jövőre is teszünk vele próbát, márcsak a retek társítás miatt is. Azért adok még esélyt a növénykéknek, hátha júniusban fel tudunk szedni pár fejet. A lenti képen látható példány levelén eső utáni kis sárfoltok vannak, nem beteg (egyenlőre) :)

A sárgarépa is kibukkant, és a póréhagyma is pont a napokban bújt ki. A legnagyobb siker egyértelműen a zöldborsó, annak az ismerősök is a csodájára jártak, állítólag nálunk a legnagyobb és legszebb a faluban. Lekopogom, amíg nem jelenik meg valami kártevő. Idő szerint nemsokára megkezdődik a virágzása, és utána nemsokára számíthatunk a termésre is. Rajnai törpe fajtát vettem, ez kb. 35 cm magasra nő csak meg, futtatni, karózni nem kell. Már több mint 20cm magasak a növények.  

 

 

 

 

 

 

2 komment

Számozás nélkül - túrós pogácsa

eclipse86 2012.04.15. 20:57

Nem kell tovább számoznom a sütőipari-cukrászati alkotásaimat. :) A negyedik próbálkozásom túrós pogácsa volt, melynek receptjét egy gimnáziumi osztálytársam, Ági (aki fényévekre jár előttem a sütő-főzőtudományban) sikeres gasztro-blogjában találtam: www.boldogkukta.blogspot.com  

A konkrét recept elérhetősége: http://boldogkukta.blogspot.com/2011/07/anya-turos-pogacsaja_19.html 

Először hitetlenkedtem, hogy ennyire egyszerű, és még filóztam is rajta, hogy biztos nem maradt ki valami? :))

Az alapanyagok a dagasztótálba kerültek, aztán 3 perc gyúrás után elment a kedvem, hogy dehát ezek nem is állnak össze, nem alkotnak tésztát stb. Aztán újabb 10 perc után a legtökéletesebb állagú tésztát kaptam, amit valaha láttam. :)) Pogácsa szaggatóm nincs, úgyhogy egy felespohár segítségével formáztam meg a kis pogikat. Felavattam a két nagy vadiúj tepsim közül a nagyobbikat, de még így sem fért bele mind, a maradékot holnap sütöm.

pogi1.JPG 

Az eredmény mind küllemre, mind állagra, ízre egészen kiváló lett, el sem mertem hinni. Kedves páromat jól meglepem vele, este 10-re jön haza a munkából, biztos örülni fog neki. Komoly vacsorát nem főztem, egy nagy lábos húsleves készült még csigatésztával. Remélem a másfél évesünknek is ízleni fog :) A bolti pogácsát szereti, ez meg csak jobb annál.

pogi2.JPG 

A legközelebbi kísérlet a házi túró készítés lesz, mert olcsón isteni házitejhez tudunk jutni (heti 5 litert hozatunk házhoz 3 napra szétosztva), és találtam egy érthető, szájbarágós receptet. Ha sikerül, a kész túrót felhasználom újfent ehhez a pogácsához, és meglátjuk a különbséget.

 

 

3 komment

Harmadik

eclipse86 2012.04.09. 15:05

Lusta asszony túrósa, by olcso-receptek.hu

Finomabb lett mint szép :))

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása